Mottó: „Amit magadon kipróbáltál, abban tudsz másoknak a legjobban segíteni.”

Számomra a szupervízió a szakmai kihívások, kérdések, elakadások letisztázásának tere, ahol egy biztonságos környezetben át lehet gondolni, mi okoz nehézséget, mit várnak tőlem és merre mehetnék tovább.

A szupervízió segített nekem, hogy egy még inkább proaktív személlyé válhassak. Megtapasztaltam, hogy milyen felemelő érzés, ha a régóta cipelt és a magamban 1000-szer meghányt-vetett dilemmákat, problémákat le lehet rakni, ezáltal új célok és kihívások felé lehet fordulni.

A szupervízióban egy olyan biztonságos munkakörnyezetet alakítunk ki, amelyben a résztvevő kellő biztonságérzettel a háta mögött, a hétköznapok cselekvési késztetéseit az ajtó előtt hagyva nyugodtan, a saját tempójában tud a kihívásaira, nehézségeire, dilemmáira ránézni és azokból továbblépni.


De hogy jön ide a tapasztalati tanulás?

A tapasztalati tanulás definíciója nem más, mint “learning through reflection on doing”, vagyis a cselekvés reflexiójából való tanulás. Ez azt jelenti, hogy kipróbálok valamit, amit átgondolok, értékelek, majd erre vonatkozólag következtetéseket vonok le, ami által tanulok.

Hiszem, hogy mindannyiunkban bennünk van a megoldás, a vágy a változtatásra. A megfelelő társaság és támogató környezet hiányában azonban ez sokszor nem tud előjönni. Nem véletlenül mondják, hogy egyedül nagyon nehéz elérni a kiválóságot, hiszen többen több mindent láttunk, tapasztaltunk és ezáltal több mindenben tudunk egymásnak segíteni. Ezért is különösen fontos a megfelelő közeg megtalálása a belső munkánkhoz, hiszen ennek a segítségével a résztvevő nem érzi nyomás alatt magát, valamint nem lehet potenciális megbélyegzés tárgya. Egy ilyen őszinte, nyitott környezetben meg tudunk nyílni és ki tudjuk magunkból adni, ami feszélyez, nyomaszt, aggaszt vagy esetleg sokat jár a fejünkben. Ahogy ez megtörténik, újult erővel tudunk új célokat és lehetőséget kitűzni és megragadni, hiszen a szükséges következtetéseket már levontuk, azok érzelmi oldalát feldolgoztuk. Ehhez kell egy tapasztalt, kellően felkészült szupervizor, aki ezt a közeget biztosítani hivatott.

Kedvenc kérdésem, a “mi a legrosszabb, ami történhet?”, amit magamon is nap mint nap alkalmazok. Ezt a fajta cselekvési szabadságot igyekszem a munkám során a klienseimnek átadni és nekik megtanítani.

Miért biztonságos? Mert Etikai Kódex szabályozza!

law_post_13

Szerződéskötés

Minden folyamat egy előzetes konzultációval kezdődik, ami díjmentes. Addig nem kezdünk bele a folyamatba, amíg mindkét fél pozitívan el nem kötelezte magát.

Young man gesturing hush with finger on lips

Titoktartás

A szupervizort szigorú titoktartási kötelezettség terheli. Sem a megbízónak (amennyiben eltér a résztvevőtől), sem más személynek információt nem adhat át a résztvevők munkájáról, így védve a biztonságos környezetet és a résztvevőket.

Road in a forest

Szupervíziós folyamat

A szupervízió minden esetben folyamat. Egyéniben min. 5 alkalom, csoportos szupervízió estén pedig min. a csoport létszáma plusz 2 alkalom.