Ügyfeleim visszajelzései

“Andrással egy korábbi, közös munkahelyünkön ismerkedtem meg. Az említett céghez Ő felvételiztetett, majd a cégnél közelebbi munkakapcsolatba is kerültünk. Amikor jelentkeztem a folyamatra tudtam, hogy mit várhatok tőle, mind emberileg, mind szakmailag. Valamint tudtam, hogy részemről is meg lesz a sikerek eléréséhez szükséges kellő nyitottság és bizalom felé. Korábbi ismeretségünk csak megerősített abban, hogy András a kitűzött céljaim elérésében segíteni tud. Számomra az egyéni találkozások nagyon hasznosak voltak, minden alkalommal, új és új dolgokat és felismeréseket vittem haza. Több mint két hónappal a találkozásaink lezárulta után is úgy érzem, hogy minden amit Andrással való szupervíziós találkozások során kaptam, pozitív irányba terelik jelenlegi és jövőbeni karrieremet, munkakapcsolataimat, a munka és magánélet egyensúlyát.”
Gergely, üzleti intelligencia tanácsadó
“A szupervízió számomra abban segített, hogy pár lépés távolságból, objektívebben tekintsek a saját helyzetemre. A csoporttagok reflexiója, eltérő perspektívájuk, helyzetelemzésük közelebb vitt ahhoz, hogy megértsem az összefüggéseket, az érzelmi reakcióimat…
Andrásban megvan a képesség arra, hogy stabil, biztonságos közeget teremtsen. Világos kereteket szab, kérdéseivel előremozdít, hagyja kibontakozni a csoportdinamikát, és csak akkor avatkozik be, amikor kanalizálni kell a folyamatot, vagy a keretek ezt megkívánják.
Nagyon alapos, arra törekszik, hogy a két órában a helyzet lehető legtöbb aspektusa kibontakozzon, és a személy érzelemvilágára is nagyon ügyel. Jól érzékeli, hogy milyen mélységig vihető el egy adott téma ahhoz, hogy megmaradjon a szakmai fókusz, és ne pszichoterápiába torkolljon a folyamat.
Saját egyéni tapasztalatait, nézőpontját is beleviszi a folyamatba, HR vezetőként széles skáláját megélte a munkahelyi személyközi szituációknak, ami nagyban segíti helyzetek elemzésében, és maximálisan hiteles a résztvevők szemében.”
Bea, személyzeti tanácsadó
“Belegabalyodtam a munkahelyi problémáimba… Nem tudtam hogyan tovább. Ekkor ajánlották Andrást. Az általa vezetett szupervíziós csoport segítségével sikerült a valós problémámra fókuszálnom, s ezáltal az akkori tudásomnak és képességeimnek legmegfelelőbb utat kiválasztanom. Ugyanakkor sikerült rengeteg ötlettel és energiával is feltöltődnöm, mert András őszintesége, türelme, figyelme, empátiája, szakmai tapasztalata, a szupervíziós csoport munka minden egyes pillanatát hasznossá, érdekfeszítővé és nagyon élvezetessé tette. Ezúton is, még egyszer KÖSZÖNÖM!”
Edit, folyamatszakértő
“A szupervíziós csoportban nagyon sok élettanulsággal lettem gazdagabb. Döbbenetes volt meglátni, hogy mások mennyire máshogy látják az én problémámat, amiről még az is kiderülhet, hogy valójában nem is probléma. Vezetőként ez ezért igazán értékes, mert ritka, hogy pártatlan, független társaktól lehet őszinte véleményt kapni.”
Attila, ügyvezető igazgató